A Magyar Autóklub évtizedek óta aktív szereplője a muzeális járművek hazai közösségének: vizsgálóállomásain veterán minősítések zajlanak, szakértőink pedig elkötelezetten dolgoznak a történelmi járművek értékeinek megőrzéséért és népszerűsítéséért. Ezen a területen is fontosnak tartjuk a közösségépítő események támogatását – így örömmel adtunk otthont a Casco Rally Historic rajtjának.
Október 4-én, szombaton lezajlott a Casco Rally Historic program, amely a Magyar Autóklub Berda József utcai székházától indult. Az eseményre 45 csapat nevezett, 14 autó túra kategóriában indultak, míg a többiek különleges, úgynevezett átlagtartó feladatokon mérték össze ügyességüket. Ez utóbbi során meghatározott útszakaszokon előre meghatározott átlagsebességet kellett tartaniuk a párosoknak, a pontosságot GPS-es eszközzel ellenőriztek a szervezők.
A résztvevők mintegy 180 kilométeres utat jártak be közúton. A két időellenőrző állomás Rádon és Vámosmikolán volt, s a mezőny áthaladt a Diósjenőt Kemencével összekötő, festői szépségű, erdei aszfaltcsíkon. Mindemellett a veteránok és youngtimerek tettek egy mintegy 50 km-es kört Szlovákiában, a futam pedig Esztergomban, a Prímás Pince étteremnél zárult.
A versenyzők a rajtcsomag részeként autóklubos matricát kaptak, melyet mindenki büszkén felragasztott autójára. A rendezvény elején és zárásakor a szervezők képviseletében Karner Miklós mutatta be néhány szóban a Magyar Autóklub tevékenységét, miközben a MAK zászlói is méltó helyet kaptak a helyszíneken.
A rendezvény kiváló hangulatban telt, és remek lehetőséget adott arra, hogy a történelmi járművek szerelmesei közösen éljenek át egy tartalmas, élményekkel teli napot.




2025.10.06.
