188

Klub

Különleges kiállítással emlékezünk

Különleges kiállítással emlékezünk

Különleges kiállítással emlékezik a Magyar Autóklub az első hazai forgalmi engedély kiadásának kerek évfordulójára

Éppen 130 esztendeje, 1892. november 26-án íródott az a levél, melyben Budapest rendőrkapitánya hozzájárulását adja Hatschek Béla lát- és műszerésznek ahhoz, hogy „Benz mozdonykocsiját” használhassa a városban. Ennek apropóján rendhagyó kiállítást szervezett a Magyar Autóklub, ahol látványos fényképek, szöveges ismertetők és egy Benz Patent-Motorwagen-másolat segítségével bepillantást nyerhetnek a látogatók a forgalmi engedély, valamint a századelő közlekedésének történetébe.

                    
(A képre kattintva a tablók felnagyíthatóak.)
 

A tárlatot Dr. Hatala József, a MAK elnöke nyitotta meg 2022. november 24-én, s a ceremónián rövid előadást tartott Dr. Négyesi Pál újságíró, oldtimerszakértő, aki kiderítette, hogy mikor adták ki az első magyarországi forgalmit.


 

Az ingyenesen látogatható kiállítás karácsonyig tart nyitva az Autóklub szolgáltatóközpontjában (1043 Budapest, Berda József utca 15., A épület), minden érdeklődőt szeretettel várunk hétköznaponként 8 és 15 óra között.

Külön köszönet a kiskőrösi Old Car Museum-nak a Benz Patent-Motorwagen replikáért.

A megnyitón készült fotók itt érhetőek el.

 

2022. november 25.

További híreink