188

Klub

„Együtt az úton” Biztonságban

„Együtt az úton” Biztonságban

A Knorr-Bremse R&D Center jótékonysági futáson gyűjtött 1250 eurós támogatást a Fékezd Magad Alapítvány számára

 

A Fékezd Magad Alapítvány, mint civil szervezet az alapcél szerinti tevékenységének, azaz a közlekedésbiztonság fejlesztésének és elősegítésének megvalósítása érdekében támogatásban részesült a Knorr-Bremse által. Az Alapítvány 2020-ban ismeretterjesztő és megelőző kampányt indított, melynek kiemelt célja az e-mobilitás lehetőségeinek és veszélyeinek bemutatása, valamint a közlekedéshez kapcsolódó bűnmegelőzési üzenetek átadása volt. A Fékezd Magad Alapítvány idén minden közlekedőt szeretne megszólítani.

„Együtt az úton” Biztonságban című projektjének célja felhívni a közlekedők figyelmét arra, hogy a közlekedési eszközöket mintegy körforgásban használjuk. Van, hogy autózunk, máskor pedig kerékpárra ülünk, vagy épp gyalogosan indulunk útnak. A különböző közlekedési eszközök sajátosságaiból adódóan érdekellentétek, feszültségek alakulhatnak ki, amelyek a hétköznapi normákon túllépő magatartási formákat generálhatnak.

 

 

A közlekedésben résztvevők felhasználási szokásait tekintve az látható, hogy a fiatal generáció nyitottabb a mikromobilitási eszközök használatára, azok kombinálására akár egy adott útcél elérése során is. Egyelőre hiányos a KRESZ a mikromobilitási eszközök szabályozását tekintve, nincsenek egyértelmű jogszabályi iránymutatások a használatot illetően. Ezért elengedhetetlen, hogy közlekedésbiztonsági szempontokat szem előtt tartva ösztönözzük az egyént egymás segítésére, a körültekintő és toleráns viselkedésre, hiszen együtt közlekedünk.  A projekt üzenete a közlekedők egymásközti elfogadására koncentrál, a domináns viselkedési formák felpuhítására, a védtelenebb eszközhasználók felé mutatott előzékenység alkalmazásának fontosságára. A kérdés részleges megoldásában fontos szerepet játszik a figyelemfelhívás, a közlekedők közötti antiszociális viselkedés gyakoriságának és mértékének csökkentése, a különböző járműkategóriákat vezetők egymás iránti toleráns viselkedésmintájának hangsúlyozása. Az Alapítvány célja, hogy a közlekedők nézőpontján változtatva, egy békésen és közösen, biztonságban együtt közlekedő közösséget alakítson ki.

 

 

Az Alapítvány idei céljainak megvalósulását a Knorr-Bremse R&D Center 1250 euróval támogatta, amelyet az eMOVE kezdeményezés keretében, többszáz kilométer futással és kerékpározással gyűjtöttek össze a budapesti eCUBATOR fejlesztőegység munkatársai.

A Knorr-Bremse részéről Frank Péter kutatás-fejlesztési igazgató és az eCUBATOR fejlesztőegység vezetője, Fojtyik Gábor nyújtotta át a támogatást Székely András úrnak, a Fékezd Magad Alapítvány elnökének és Mészáros Klaudia marketing menedzsernek, amelyet az FMA nevében ezúton is nagyon szépen köszönünk!

 

2021.11.15.

További híreink