188

Klub

Búcsúzunk

Búcsúzunk

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2021. május 23-án, életének 85. évében örök nyugovóra tért Hegedűs Oszkár közgazdász, aki 1993 és 2016 között töltötte be a Magyar Autóklub elnöki posztját, majd egészen haláláig tiszteletbeli elnökként segítette egyesületünket. Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült tagtársunk egy folyamatosan változó időszakban volt – a legnagyobb hazai klubszervezetként számon tartott – Magyar Autóklub budapesti, majd országos vezetője, így gazdasági és politikai kihívásokkal egyaránt meg kellett küzdenie.

Munkatársaival karöltve rendkívül erős kapcsolatot épített ki az autós társadalommal, a döntéshozatalok során a közös gondolkodás és a partnerség volt számára a legfontosabb. Elkötelezettségéről árulkodik, hogy a MAK szolgáltatásainak köre bővült, külhoni kapcsolatai szorosabbá váltak, több jelentős nemzetközi szervezetnek is tagjává vált és a politikai-üzleti élet szereplőinek elismerését is kivívta. Elnöksége alatt a Klub több elöljárója is Köztársasági elnöki kitüntetésben részesült, számos MAK-szolgáltatóközpont született, és sok-sok olyan nagyberuházás valósult meg, mint a Budapesti Közlekedésbiztonsági Park vagy a Berda József utcai székház.

 

Hegedűs Oszkár (1936-2021) elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Autóklub tagjaként és vezetőjeként, elnöksége alatt nemcsak erősebbé és fejlettebbé vált a szervezet, hanem társadalmi elismertsége is jelentősen nőtt

 

Tiszteletre méltó pályafutás

Hegedűs Oszkár 1936. október 28-án született Felsőgödön, és 1960-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán. Ezután, egészen 1971-ig a Központi Statisztikai Hivatal népgazdasági mérleg-osztályának munkatársaként dolgozott, majd 1971 és 1975 között, – a KSH megbízásából – Moszkvában, a KGST titkárságának statisztikai osztályán kamatoztatta tudását. Folytatásként a Magyar Nemzeti Bank kohó- és gépipari hitelfőosztályán (1975-től 1982-ig) helyezkedett el, míg 1982 és 1986 között az MNB budapesti intézetének főosztályvezetőjeként tevékenykedett. 1982-ben lett az MNB Pest megyei igazgatója, 1987-ben a Budapest Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, 1991-ben pedig az MKB Bank igazgatója. 1994-ben az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatósági tagjának nevezték ki, ezt követte a Magyar Autóklub elnöki posztja, ahol 1993-tól 2016-ig állt az autósok és persze az egész társadalom szolgálatában.

 

Segélykocsik átadása a Rómer Flóris utcában 1999-ben. Hegedűs Oszkár mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a Sárga Angyalok korszerű és üzembiztos autókkal róják az utakat, a Magyar Autóklub pedig a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsa 

 

Köszönjük, Elnök úr!

 

Hegedűs Oszkárt a Magyar Autóklub a saját halottjának tekinti.

 

 

2021.05.25.

További híreink