188

Klub

Több mint 120 éve az autósok szolgálatában!

Több mint 120 éve az autósok szolgálatában!

A Magyar Autóklub Magyarország legnagyobb autós civil szervezeteként, az 1900-as megalakulása óta eltökélt abban, hogy az autósok és a közlekedők érdekeit képviselje, számukra hasznos szolgáltatásokat nyújtson.

A kezdetektől jelen voltunk a magyar autózás kialakításában. Kezdeményeztük a sofőriskola megalakítását, a KRESZ rendeletek bevezetését. Szakértőként részt vettünk az első gépjármű forgalmi engedélyének kiadásában, az országos üzemanyaghálózat megteremtésében, az autóversenyek, autós kiállítások szervezésében, valamint az úthálózatok fejlesztésében. A 70-es évektől folyamatosan kikérjük az autósok véleményét az autózással kapcsolatos ügyekben, sőt az FIA tagjaként segítettünk meghonosítani az oly népszerű Forma 1-es versenyeket.

 

A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága az elmúlt időszakban több alkalommal is kiállt az autós társadalom érdekei mellett.

- A Karácsony Gergely Főpolgármester Úrnak címzett nyílt levelünkben hangsúlyoztuk, hogy a főváros forgalomcsökkentő célkitűzéseit, kizárólag egy komplex együttes gondolkodás keretében látjuk megvalósíthatónak. Valamint kértük a főváros vezetését, hogy az eddiginél nagyobb empátiával kezelje az autósok érdekrendszerét közlekedésszervezési törekvései kapcsán.

- A Jogi és Érdekvédelmi Bizottságunk kezdeményezésére indult eljárás hatására véget ér a brutális és önkényes gépjármű-felelősségbiztosítási károkozói, rendkívül magas pótdíjak korszaka is, hiszen az Alapvető Jogok Biztosa a Magyar Autóklub kezdeményezése alapján megállapította, hogy a rendelet kifogásolt része az Alaptörvénybe ütközik és a jogszabály megváltoztatására kérte fel a pénzügyminisztert.

- Kiálltunk az autósok érdekei mellett akkor is, amikor törvénymódosítást kezdeményeztünk a gépjárműadó kerekítés ügyében.

 

A Magyar Autóklub célja töretlenül az, hogy minden közlekedő érdeke súlyának és jelentőségének megfelelően érvényesüljön a jogalkotás során, valamint a Klubtagok közvetlen és konkrét segítséget kapjanak az autózással kapcsolatos jogvitás ügyekben.  Éppen ezért tagjaink ingyenes jogi tanácsadásra, illetőleg megbízás esetén, mérsékelt díjtételek mellett jogi képviselet igénybevételére jogosultak.

 

Minél többen vagyunk, annál erősebb a hangunk!

Legyen Klubtagunk, hogy az Ön érdekeit is képviselve egyre eredményesebben állhassunk ki növekvő tagsági bázisunkért, az autósok és közlekedők érdekeiért, megteremtve ezzel azt, hogy az autósok és a közlekedők hozzájuthassanak minden olyan szolgáltatáshoz, melyek a kényelmet, praktikumot és elsősorban a biztonságot szolgálják!

 

Lépjen be most! Legyen klubtagunk! Mondja el a véleményét!

 

2021.04.27.

További híreink