188

Klub

Nemzetközi kerékpáros közlekedésbiztonsági versenyt szervezett a Magyar Autóklub

Nemzetközi kerékpáros közlekedésbiztonsági versenyt szervezett a Magyar Autóklub

A Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) minden év szeptemberében megszervezi az Európai Közlekedési Oktatási Versenyt (European Traffic Education Contest vagy röviden ETEC). Az idei évben az eseménynek 1987. és 1996. után immár harmadszor Budapest adott otthont, a szervezésre a Magyar Autóklub kapta meg a megtisztelő felkérést.

A Magyar Autóklub megalakulása óta a legfontosabb céljai között tartja számon a biztonságos közlekedés népszerűsítét és oktatását, amelynek részeként kiemelten foglalkozik a gyermekek közlekedési nevelésével és felkészítésével. Az ETEC kiemelt célja a gyermekek kerékpáros közlekedési ismereteinek bővítése, így csökkentve a közúti balesetekben való érintettségüket. A kerékpáros közlekedőkre is ugyanúgy vonatkoznak a KRESZ szabályok, mint autós vagy motoros társaikra, ezzel minden gyermeknek és szülőnek is tisztában kell lennie és mielőbb el kell kezdeni a nevelést, akár már óvodás kortól kezdve.

Az ETEC versenypályáinak építése már az esemény előtt két nappal elkezdődött és a csapatok és delegációk fogadása után maga a verseny szeptember 7-én pénteken a Tüskecsarnokban zajlott. Az eseményen 22 ország 92 versenyzője és több száz edző, családtag és szurkoló vett részt. A gyermekek az országos kerékpáros vetélkedők döntőinek győzteseiből kerültek ki. Magyarországon az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Autóklub közösen szervezi a „Ki a mester két keréken?” versenysorozatot, melyen idén több száz gyermek vett rész, és a döntő legjobb két fiú és lány versenyzője képviselte hazánkat az ETEC-en. A Nemzetközi Autómobil Szövetséget Thomas Møller Thomsen elnök úr képviselte, a megnyitón köszöntőt mondott Csampa Zsolt belügyminisztériumi államtitkárhelyettes, a rendezvényt pedig Dr. Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke nyitotta meg. A rendezvény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt.

A 10-12 éves fiúk és lányok összesen 9 pályán mérték össze tudásukat, melyek között elméleti és komoly kerékpáros ügyességi állomások is voltak. Nagy népszerűségnek örvendtek a játékos pályák is, például a bukósisak díszítő verseny és a Magyar Autóklub óriás puzzle feladványa. A bírói feladatokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendvédelmi Karának hallgatói látták el, vezetőjük Mészáros Gábor rendőr alezredes volt. Rajtuk kívül minden csapatot segített tolmács is a feladatok végrehajtásában.

A rendezvény záróceremóniáján minden részt vevő versenyző átvehetett egy emlékérmet és oklevelet, majd az esti vacsora után kihirdetésre került a pontverseny eredménye is: az első helyezett az orosz RAF autóklub csapata lett, a második helyen Lettország (LAMB) és a másik orosz klubcsapat végzett (RAS) egyenlő pontszámmal, a harmadik helyre Szerbia (AMSS) került. A sisak dekorációs szépségversenyt Franciaország nyerte (FFCT). A magyar csapat nagyszerű eredménnyel a hatodik helyen végzett, ezúton is gratulálunk a csapat tagjainak, Kovács Dzsenifernek (Nyírcsaholy), Süle Rékának (Sárvár), Fritz Mártonnak (Szőlősgyörök) és Varjasi Nándornak (Nyírcsaholy), valamint a csapatvezetőknek, Kurunczi Csillának és Kovács Lászlónak. Nagyon büszkék vagyunk a magyar csapatra, óriási lelkesedéssel és odafigyeléssel versenyeztek!

További híreink