Haladunk a korral
Miként jól felszerelt műszaki bázisaink és korszerű képzési eszközeink is bizonyítják, a Magyar Autóklub nemcsak szolgáltatásait, hanem műszaki hátterét illetően is a legmagasabb színvonalat képviseli. Ennek záloga a tudatos és folyamatos fejlesztés, ami természetesen napjainkban is zajlik, és olyan nagyívű terveket foglal magában, mint a MAK teljes digitális átállása, ami tagnyilvántartásunkat, ügy- és ügyfélkezelésünket, valamint kiadványainkat is érinti.
Törekvéseink eredményeként, hogy minél szélesebb társadalmi réteget támogathassunk a közlekedésben, és még inkább jelen legyünk a fiatalok életében, 2024-től minden eddiginél több és hasznosabb anyag jelenik majd meg – www.autoselet.hu címen fellelhető – honlapunkon, nyomtatott újságunk pedig megújult formában, évszakonként kerül a postaládákba.
A gyorsan elérhető, jelentősen bővülő internetes felületnek és a klasszikus, kézzel fogható magazinnak köszönhetően még hatékonyabban szolgálhatjuk leendő és jövőbeni klubtagjainkat, s persze mindenkit, aki útra kel.
Tájékoztatjuk kedves Klubtagjainkat, hogy az Autósélet magazin 2024-es évre vonatkozó megjelenési terve az alábbi táblázat szerint alakul.
Autósélet | Várható megjelenés |
Tavasz | április 1. |
Nyár | július 1. |
Ősz | szeptember 30. |
Tél | december 20. |
Idén se feledkezzen meg az Autósélet-blogról,
ahol még több izgalmas tartalom várja olvasóinkat az autós világ történéseiről és a Magyar Autóklub tevékenységével kapcsolatos eseményekről.
2024.01.09.