A XIX. század végére nem csak a motorok, az események is felgyorsultak. A középpontban még mindig a két feltaláló, Daimler és Maybach…

A botrányba fulladt Frankfurti Regatta után Daimlerék végre a figyelem középpontjába kerültek, s elindulhatott a csónakmotorok értékesítése. Jutott belőlük mindenfelé, megjelentek a Szajnán, a Dunán, sőt az Eufráteszen, a Sárga-folyón és a Volgán is. A számtalan megrendelés ellenére nem álltak túl jól anyagilag, a fejlesztési költségek felemésztették a bevételeket. Sokat költöttek az új, külvárosi üzemépületre is, ahová 1887-ben költözött át a cég. Itt már 23 alkalmazottat foglalkoztattak, tehát volt munka bőven, a vállalat pénzügyi helyzete mégsem stabilizálódott.

Az első V2-es motor

Időközben elkészült az első olyan gépkocsi, melyet nem hintóból alakítottak át, hanem kifejezetten motor köré építettek. A Stahlradwagen (ti. Drótkerekes kocsi) névre keresztelt járműbe a páros új erőforrása, a világ első V2-ese került, először 1,5 majd 2 lóerős teljesítménnyel. Az erőátvitelről a Maybach által kidolgozott négyfokozatú váltó gondoskodott, ma ezt a szerkezetet tekintjük minden nyomatékelosztók ősének.

Az Eiffel-toronnyal egy időben, az 1889-es Párizsi Világkiállításon mutatkozott be a
Drótküllős kocsi, németül Stahlradwagen. Volánjánál Wilhelm Maybach

↓

Olvasson tovább!

A folytatást megtekintheti az Autósélet blogon!

2021.12.08.