Daimlerék nagy műve elkészült, az alkotók azonban nem pihentek – a gyorsjárású motort mindenbe beszerelték, ami csak mozgott… Tessék kapaszkodni!
Daimler és Maybach 1884-ben építette meg az első járműhajtásra is használható motort, ahelyett azonban, hogy négy kerékre ültették volna, egy tölgyfavázas biciklit faragtak köré. Karl Feriherr von Drais találmánya már akkor is a legolcsóbb közlekedési eszköznek számított, de volt vele egy kis bibi – sem Daimler, sem Maybach nem tudott kerékpározni. A problémát áthidalandó, a bringa két oldalára pótkerekeket szereltek, volánjához pedig Gottlieb fia, Paul ült. A büszke ifjú 1885. november 10-én, három hónappal a találmány szabadalmaztatatása után gördült ki először a nyilvánosság elé, a reklámnak szánt menetpróba azonban inkább ellen-, semmint rokonszenvet váltott ki a gépektől idegenkedő lakosságból.
Reitwagen, azaz lovaglójármű névre keresztelte első járművét a két tervező. Mivel biciklizni nem tudtak, pótkerekeket szereltek fel
↓
Olvasson tovább!
A folytatást megtekintheti az Autósélet blogon!