Dr. Kozma Ákos Alapvető Jogok Biztosa részére
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1387 Budapest
Pf. 40.
Tisztelt Biztos Úr!
Alulírott Dr. Kovács Kázmér, mint a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat érintő biztosítói díjképzéssel kapcsolatban az alábbiakkal fordulok Önhöz.
A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága 2019. november 19-i ülésén – Somosi György, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársának részvétele mellett – részletesen tárgyalta a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 69. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felhatalmazás alapján született, és a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet 2. § (3a) bekezdésének rendelkezéseit.
A 2019. évi LXII. törvény hivatkozott 69. § (1) b) pontja az alábbiak szerint rendelkezik:
69. § (1) Felhatalmazást kap a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, hogy
b) a kártörténeti adatok biztosítók által történő felhasználásának, a kártörténeti adatokon alapuló bonus-malus rendszer, továbbá a kártörténeti igazolások kiadásának szabályait;
rendeletben állapítsa meg.
A fenti törvényi felhatalmazás alapján született 21/2011.(VI.10.) NGM rendelet 2. § (3) és (3a) bekezdései az alábbi rendelkezéseket tartalmazzák:
2. §
(3) A biztosító az egyedi szerződéseket díjmegállapítás céljából az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adatai alapján az 1. melléklet szerinti táblázatban meghatározott módon a bonus-malus osztály valamelyikéhez hozzárendeli (besorolás).
(3a) A biztosító a kártörténeti adatokat a (3) bekezdés szerinti besorolás céljából történő felhasználás mellett a díjtarifa szerinti további korrekciós tényezőként is figyelembe veheti.
A 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet 2. § (3a) pontja tartalma szerint egy olyan, a biztosítók javára szóló, korlátok nélküli felhatalmazást tartalmaz, mely alapján a biztosítók az egyes kártörténeti adatokat saját belátásuk szerinti, és a bonus-malus besoroláson túli további korrekciós tényezőként is figyelembe vehetik a biztosítási díjak megállapítása során. A biztosítók élve is ezen rendeleti felhatalmazással az utóbbi években rendszeresen is alkalmaznak díjszámításuk során ún. károkozói pótdíjat, mely az adott üzemben tartó szerződését érintő biztosítási díjakat jelentősen megemeli.
Az emelés módja és mértéke egész képtelen eredményekre vezet adott esetben első károkozás esetén is, akár olyan biztosítottnak, aki 10 éve kármentes volt, a 40.000,-Ft-os díja annak négyszeresét meghaladó összegre, 170.000,-Ft-ra emelkedhet, illetve amennyiben ugyanazon tulajdonosnak esetleg két gépkocsi áll az üzemeltetésében, akkor például a 200.000,-Ft-os károkozása esetén is a kétszer 40.000,-Ft-os díja kétszer 170.000,-Ft-os összegre emelkedik, vagyis az okozott kár összegét is meghaladja.
További anomália, hogy ugyan a bonus-malus rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy a károkozó inkább maga rendezze a károsult kárát, és ezzel a miniszteri rendelet szerinti bonus-malus besorolása változatlan marad, ez azonban nem érinti a biztosító által alkalmazásra kerülő károkozói pótdíj mértékét, azaz még akkor is károkozói pótdíjat kell fizetnie a biztosító részére, amennyiben a biztosító semmilyen szolgáltatást nem teljesít, mert az ügyfél maga rendezi a károsult teljes kárát.
Fenti képtelen következményeken túlmenően a miniszteri rendelet tárgyi rendelkezése a jogállamiság követelményét sérti azáltal, hogy a törvényi felhatalmazáson túlmenő módon „delegálja” a károkozás miatti díjmegállapítás jogát az egyes biztosítókra, továbbá átláthatatlanságot is jelent, hiszen egyes biztosítók biztosítási feltételeiben 40-50 oldalas (!) apróbetűs feltételekben akár naponta változtathatja a díjmértéket, mint ahogy például az egyik biztosító egy hónapon belül háromszor is változtatta, a korlátozás csak annyi, hogy ezt 60 nappal előtte nyilvánosságra kell hozza.
A fentiekkel tehát azért fordulunk T. Biztos Úrhoz, mert álláspontunk szerint a 2009. évi LXII. törvény hivatkozott 69. § (1) b) pontja nem adott arra felhatalmazást a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszternek, hogy a biztosítókat felhatalmazza arra, hogy a kártörténeti adatokat biztosítási díjaik megállapítása során további korrekciós tényezőként szabadon és kizárólag saját belátásuk szerint önkényesen vehessék figyelembe. Éppen ellenkezőleg: a törvényi felhatalmazás azon szabályok megalkotására vonatkozott, melyek rögzítik a kártörténeti adatok biztosítók általi felhasználásának kereteit. A hivatkozott NGM rendelet 2. § (3a) pontja túllép a törvényi felhatalmazáson, azt meghaladja, és a szabályalkotást az üzletileg érdekelt biztosítókra (tovább)delegálja. Álláspontunk szerint ez az eljárás sérti a jogállamiság alapvető követelményeit.
Mindezek alapján kérjük T. Biztos Urat, hogy az Alaptörvény 30. cikk (2) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva vizsgálja meg a 21/2011.(VI.10.) NGM rendelet 2. § (3a) bekezdésének alaptörvény-ellenességének kérdését, és annak eredménye alapján – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi. CLI. törvény 24. § (2) bekezdése és az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 2. § (3) bekezdése és 34. §-a alapján - indítvánnyal keresse meg az Alktománybíróságot a 21/2011.(VI.10.) NGM rendelet 2. § (3a) bekezdésének Alaptörvénnyel való összhangjának megvizsgálása érdekében, vagy - az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 37. §-a alapján – a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében javasolja a jogalkotásra jogosult szervnél az érintett jogszabályhely hatályon kívül helyezését.
Budapest, 2019. november 19.
Tisztelettel:
Dr. Kovács Kázmér
elnök
Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága
