Cséfalvay Attila, a kisalfold.hu munkatársa a 2019. július 21-i győri autószentelésről számolt be cikkében, melyet a Magyar Autóklub is támogatott és a résztvevőknek emlékmatricát biztosított.
"Az égiek támogatását is élvezi, aki vasárnap autóval ment a Szentlélek templomhoz.
Felelősségérzet, figyelmes vezetés, ha dühösek vagyunk, ne lépjünk a gázpedálra, a gyalogosoknak mindig adjunk elsőbbséget: többek közt ez áll az autóvezetők tízparancsolatában. A Szentlélek templom előtt vasárnap Benkovich Ferenc plébános tartott járműáldást.
A hagyományokhoz híven, Szent Kristóf ünnepéhez kapcsolódóan - Szent Kristóf az utasok, vándorok, hajósok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, akinek képét ma is sok autós és motoros hordja magával -, immár harmincnegyedszer tartottak járműáldást vasárnap, a szentmisét követően a Szentlélek templom terén a Magyar Autóklub háttértámogatásával.
"A mai életkörülmények egyre inkább szükségessé teszik a különböző járművek használatát, munkánk eredményes végzéséhez: hogy feladatainkat jól el tudjuk látni, ezért tartjuk fontosnak, hogy ezen eszközöket megáldjuk mindazokkal együtt akiknek segítségére vannak és így az égiek támogatását is élvezzék" - így harangozták be az eseményt.
Benkovich Ferenc plébános szerint fontos, hogy nyugodtak maradjunk kritikus helyzetekben is, hogy elkerüljük a baleseteket.
Ezután az autóvezetők tízparancsolatát olvasta fel: felelősségérzet, figyelmes vezetés mellett lényeges, hogy koncentráljunk a forgalomra.
Kiemelte, "az alkohol az ellenséged, a gyorsaság helyett a mértékletességre ügyeljünk, s ha dühösek vagyunk, ne lépjünk a gázpedálra. Olyan járművel közlekedjünk, ami a közlekedés szabályainak megfelel, legyünk jóindulatúak és barátságosak, a gyalogosoknak mindig adjunk elsőbbséget."
A plébános a két tűzoltóautót, a rendőr- és mentőautót is megáldotta, majd sorra a több mint száz misére érkező, parkoló járművet és a benne utazókat."
A Magyar Autóklub által támogatott további autószentelések időpontjai: https://www.autoklub.hu/klub/hirek/autoszenteles-2019/
Az eredeti cikk a kisalfold.hu oldalon elérhető, a fotó Takács Krisztián munkája: https://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/aldassal_kozlekedhetnek_a_forgalomban/2603640/
2019.07.23.