188

Műszaki szolgáltatások

Mit érdemes tudni a segélyszolgálatunkról?

A Magyar Autóklub kiemelt figyelmet fordít a járművel közlekedőknek nyújtott segítségre. Segélyszolgálatunk legfőbb profilja a helyszíni hibaelhárítás – segélyszolgálat, az autómentés, illetve az assistance szolgáltatás.
Bármely szolgáltatásunkra is legyen szüksége a bajba jutott autósnak, az éjjel-nappal hívható 188-as segélyhívószámon azonnal elérheti korszerű diszpécserközpontunkat, ahol munkatársaink gondoskodnak arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül a Sárga Angyalok a helyszínre érkezzenek.

A 188-as segélyhívószám a nap 24 órájában fogadja a belföldről érkező hívásokat.

Külföldről a 0036-1/345 1744-es telefonszámon érheti el kollégáinkat, akik ilyen esetben tanácsadással, partnereink elérhetőségével tudnak segíteni.

Klubunk folyamatosan együttműködik az FIA nemzetközi szövetségben regisztrált külföldi autóklubokkal és az ARC Europe nemzetközi autósszervezet keretében együttműködő franchise partnereivel.

Amennyiben külföldre utazik, és a telefonos információkon túl szeretné a határon túl is biztonságban tudni autóját, úgy válassza a Klub Protect assistance szerződést, mellyel a segélyszolgálat szolgáltatásait Európa legtöbb országában élvezheti. Bővebb információért kattintson ide!

Ha külföldön tartózkodik és szüksége van segítségre hívja a:

Segélyautóink 1965-től állnak a bajba jutott autósok segítségére. Első „Sárga Angyalaink” a Steyer – Puch típusú, 23 lóerős kisautók voltak, melyek leginkább a fővárosban és a balatoni országúton teljesítettek szolgálatot.
Napjainkban a piciny autók ugyan már nincsenek szolgálatban, de utódjaik is méltán megállják a helyüket. Magyarországon ma is az Autóklub az egyetlen olyan szolgáltató, amely saját szervizautó flottájával, és döntő többségében mestervizsgával rendelkező alkalmazottakkal, ISO 9001:2008 minősítésű, országos lefedettséggel nyújt műszaki segélyszolgálatot.

Kiérkező segélyszolgálatunk megkísérli a helyszínen helyreállítani a problémát.
A helyszíni hibaelhárítás során a nemzetközi szabványoknak megfelelően nem teljeskörű gépkocsijavítás történik a helyszínen, hanem olyan jellegű hibák feltárása és lehetőség szerinti elhárítása ( pl. hideg indítás, akkumulátor csere, kerékcsere, izzócsere, stb.), ami után legalább a legközelebbi szervizig eljuthat az autós. Félretankolás esetén környezetvédelmi szabályozás miatt csak a gépjármű elszállításában tudunk segíteni.

A széleskörű hibaelhárítási tevékenység során a „Sárga Angyalok” fődarabokat (fék, futómű, stb.) nem bonthatnak meg, de a legfeljebb 30 perces munkaidőben igen sokféle meghibásodást tudnak elhárítani, természetesen kizárva azokat az eseteket, amikor gyári előírás és/ vagy garancia tiltja a hibaelhárítást.

Ha a helyszínen nem tudjuk megjavítani járművet, akkor azt a legközelebbi vagy az autós által igényelt szervizbe szállítjuk.
Autómentő szolgálatunk szintén elérhető a 188-as segélyhívó számon a nap 24 órájában.
A szállításban az Autóklub járművein kívül több száz szerződéses partner segíti az elakadt autósokat.
Partnerünkről (név, telefonszám, kiérkező gépjármű rendszáma) még a szállítás megkezdése előtt tájékoztatjuk ügyfeleinket, hiszen csak így tudjuk garantálni a megbízható szolgáltatást.
Autómentésre előrendelés útján is lehetőség van, így a járművet a megfelelő időpontban szállítják el munkatársaink az autós által megadott helyszínre. Szolgáltatásunk továbbá kiterjed a műszaki hibás, illetve sérült gépkocsik őrzött telephelyen történő tárolására is.

Az akkusegély az Autóklub segélyszolgálatának egyedülálló szolgáltatása a Pet-Roll Parts Kft-vel együttműködve, ügyfeleink és klubtagjaink igényeihez igazodva. A segélyszolgálati gépkocsikban új akkumulátorok vannak, amelyeket helyszínre történő kiszállítás és szakszerű beszerelés költségeit is magába foglaló legkedvezőbb piaci árakon ajánlja az Autóklub a bajba jutott autósoknak. Az elhasznált akkumulátorokat a helyszínen összegyűjtik a segélyszolgálat munkatársai és a legszigorúbb környezetvédelmi előírások figyelembevételével elszállítják, és a forgalmazóhoz visszajuttatják.

A SÁRGA ANGYALOKNÁL MEGVÁSÁROLHATÓ AKKUMULÁTOROK

Előnyök:

  • Abszolút gondozásmentes (zárt rendszerű)
  • magas indítóáram
  • Ca-Ca technológia. A pozitív és a negatív ólomlemezek is kalcium-ötvözéssel vannak kialakítva.
  • A további fejlesztéseknek köszönhetően, és a Kalcium technológia következtében minimálisra csökkent vízpárát egy speciálisan kialakított tető fogja fel, és vezeti vissza az elektrolitba.
  • A masszát hordozó ólomrács nem öntött, hanem expandált szerkezetű, így sok káros adalékanyagtól mentes lesz az összetétel. (Power Frame rácsszerkezet)
  • (normál akkumulátorok)

Akkumulátor árlista:

(A bruttó akkumulátor árak tartalmazzák a beszerelés díját)

Hagyományos töltési rendszerrel rendelkező gépjárművekhez
Kapacitás/indító áram KLUBTAGOKNAK (bruttó ár) NEM KLUBTAGOKNAK (bruttó ár)
44Ah/360A vagy 45Ah/440A 35 100 Ft 40 400 Ft
55Ah/450A 39 500 Ft 45 500 Ft
62Ah/510A 42 700 Ft 49 200 Ft
70Ah/640A vagy 74Ah/680A 49 800 Ft 57 300 Ft
77Ah/780A 50 700 Ft 58 400 Ft
80Ah/660A vagy 80Ah/740A 55 500 Ft 63 900 Ft
95Ah/740A vagy 100Ah/830A 61 800 Ft 71 100 Ft

(Ezek az akkumulátorok a Start-Stopos rendszerű gépjárművekhez nem használhatók!)

Start-Stop rendszerrel rendelkező gépjárművekhez
Kapacitás/indító áram KLUBTAGOKNAK (bruttó ár) NEM KLUBTAGOKNAK (bruttó ár)
70Ah/760A AGM 69 373 Ft 79 779 Ft

A Magyar Autóklub Országos Segélyszolgálati Díjtételei Klubtagoknak

Standard Klubtagság

Standard Klubtagság

KORLÁTLAN HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS

A hideg indítás (bikázás) évi két alkalommal díjmentes, harmadik alkalomtól 9 900 Ft.
AUTÓMENTÉS évente két alkalommal díjmentes (bruttó 30 000 Ft-ig).

Komfort Klubtagság

Komfort Klubtagság

KORLÁTLAN HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS

A hideg indítás (bikázás) évi két alkalommal díjmentes, harmadik alkalomtól 9 900 Ft.
AUTÓMENTÉS évente két alkalommal díjmentes (bruttó 35 000 Ft-ig).

Bónusz Klubtagság

Bónusz Klubtagság

DÍJKÖTELES

Tagsági évenként 1 alkalommal 50% kedvezménnyel, második alkalomtól 24.400 Ft

Ifjúsági Klubtagság

Ifjúsági Klubtagság

ÉVENTE EGY ALKALOMMAL DÍJMENTES HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS

Helyszíni hibaelhárítás 0-24 órában tagsági évenként díjmentesen egy alkalommal, második alkalomtól 24.400 Ft

Oldtimer Prémium Klubtagság

Oldtimer Prémium Klubtagság

KORLÁTLAN HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS

A hideg indítás (bikázás) évi két alkalommal díjmentes, harmadik alkalomtól 9 900 Ft.
AUTÓMENTÉS évente két alkalommal díjmentes (bruttó 30 000 Ft-ig), OT rendszámú járműnél kedvezményes árral.

Régi Kék Klubtagság

Régi Kék Klubtagság

ÉVENTE EGY ALKALOMMAL DÍJMENTES HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS

Helyszíni hibaelhárítás 0-24 órában tagsági évenként díjmentesen egy alkalommal, második alkalomtól 33.000 Ft

Segélyszolgálat nem klubtagoknak

SEGÉLYSZOLGÁLATI DÍJ a Magyar Autóklub tagsággal nem rendelkezőknek bruttó 33 000 Ft.

Helyszíni Standard Klubtagsági belépés a segélyszolgálati kollegáknál, a „Sárga Angyaloknál” 28 900 Ft.

MAGYAR AUTÓKLUB JÁRMŰMENTÉS- ÉS FUVAROZÁS TARIFA

MAGYAR AUTÓKLUB
JÁRMŰMENTÉS ÉS FUVAROZÁS
(A) - KEDVEZMÉNYES - TARIFA
A KOMFORT , STANDARD,STANDARD TÁRSTAG, OLDTIMER, -és FLOTTA TAGOK,
VALAMINT MAK ASSISTANCE ÜGYFELEK -ÉS KÜLFÖLDI (SMARC!) KLUBAGOK RÉSZÉRE
A feltüntetett árak NETTÓ értékben, Áfa nélkül értendők!
Érvényes 2022.08.02 -től visszavonásig!
1. EGYÜTTES TÖMEG (A/I.) kategória (A/II.) kategória (A/III.) kategória
1800kg -ig + MOTORKERÉKPÁROK ÉS SEGÉDMOTOROK 3500kg -ig + TERPJÁRÓK, SUV-k, EGYTERÜEK, KISBUSZOK -ÉS KISÁRUSZÁLLÍTÓK (legfeljebb L2H2 méretig!) 5000kg -ig + hosszított ( 6m-nél hosszabb), magasított ( 3,2m-nál magasabb), duplatengelyes,kisáruszállítók,kisbuszok, lakóautók.
2. FUVAR ÁTALÁNYDÍJAK 12 000 15 000 20 000
3. FUVAR ALAPDÍJAK 8 000 12 000 15 500
4. FUVAR KM DÍJAK 200 300 400
5. VÁRAKOZÁSI ÓRADÍJAK 2 000 2 000 2 000
6. JÁRMŰ TÁROLÁSI DÍJAK 2 000 2 000 2 000
7. NEHEZÍTETT MENTÉS DÍJ (+kat.km.díj) 25 000 35 000 50 000
8. KÖZÚTON KÍVÜLI MENTÉS ÓRADÍJ 5 000
9. MOBIL SZERVIZ ÁTALÁNYDÍJ 13 000
10. MOBIL SZERVIZ ALAPDÍJ 9 000
11. MOBIL SZERVIZ KMDÍJ 200

 

 

MAGYAR AUTÓKLUB
JÁRMŰMENTÉS ÉS FUVAROZÁS
(C) - ALAP - TARIFA
A NEM SZERZŐDÖTT ("FIZETŐS") ÜGYFELEK, A KÜLFÖLDI TÁRSKLUBOK (NEM SMARC!)
TAGOK , KÜLFÖLDI ASSISTANCE ÜGYFELEK RÉSZÉRE
A feltüntetett árak NETTÓ értékben, Áfa nélkül értendők!
Érvényes 2022.08.02 -től visszavonásig!
1. EGYÜTTES TÖMEG (C/I.) kategória (C/II.) kategória (C/III.) kategória
1800kg -ig + MOTORKERÉKPÁROK ÉS SEGÉDMOTOROK 3500kg -ig + TERPJÁRÓK, SUV-k, EGYTERÜEK, KISBUSZOK -ÉS KISÁRUSZÁLLÍTÓK (legfeljebb L2H2 besorolásig.) 5000kg -ig + hosszított ( 6m-nél hosszabb), magasított ( 3,2m-nél magasabb), duplatengelyes,kisáruszállítók,kisbuszok, lakóautók.
2. FUVAR ÁTALÁNYDÍJAK 19 000 21 000 36 300
3. FUVAR ALAPDÍJAK 9 000 16 000 18 000
4. FUVAR KM DÍJAK 300 400 500
5. VÁRAKOZÁSI ÓRADÍJAK 10 000 10 000 10 000
6. JÁRMŰ TÁROLÁSI DÍJAK 5 000 5 000 5 000
7. NEHEZÍTETT MENTÉS DÍJ (+kat.km.díj) 50 000 60 000 70 000
8. KÖZÚTON KÍVÜLI MENTÉS ÓRADÍJ 10 000
9. MOBIL SZERVIZ ÁTALÁNYDÍJ 21 000
10. MOBIL SZERVIZ ALAPDÍJ 12 000
11. MOBIL SZERVIZ KMDÍJ 300

 

Magyar Autóklub Járműmentési és Fuvarozási Szerződés
TARIFATÁBLÁZAT ÉRTELEMZŐ
FOGALMAK,DÍJAK,ELSZÁMOLÁSOK (SZERZŐDÉS 12. PONTJA/ Értelmező rendelkezések)
1. 12.12. Együttes tömeg (Csak fuvarozás esetén!): A mentett jármű forgalmi engedélyében F.1. kód alatt rögzített megengedett legnagyobb össztömeg. A mentett jármű együttes tömege szerint a megfelelő díjkategória besorolása (I-III.) alapján kell a fuvardíjakat számolni. Minden esetben az I. díjkategória alkalmazandó a motorkerékpár, segédmotorkerékpár szállítása fuvardíjának elszámolására. A II. díjkategóriában leírt díjak alkalmazhatóak a TERPJÁRÓK, SUV-k, EGYTERÜEK, KISBUSZOK -ÉS KISÁRUSZÁLLÍTÓK (legfeljebb L2H2 besorolásig.) járművek mentésénél. A III. díjkategória alkalmazandó az együttes tömegtől függetlenül a 6 m hosszúságot és 3,2 m magasságot meghaladó mentett jármű esetében. (Saját mérettel és nem áruval együtt értendő!), valamint a duplatengelyes járművekre, a kisáruszállítókra,kisbuszokra, lakóautóra.
(2.) (9.) 12.13. Átalánydíj (Fuvarozás és Járműmentés esetén is!): Budapesten valamint a szolgáltatás kiközvetítésekor az Autómentő pozíciója szerinti településen belül végrehajtott szolgáltatás, továbbá az Autómentő telephelye szerinti településen belül teljesített szolgáltatás esetén a szolgáltatás ellenértéke rögzített - a kilométer távolságtól független - fix díjon történik. Az átalánydíj tartalmazza:
a ki- és beállást
az egyszeri fel- és lerakást (csak fuvarozás esetén!)
a kért címre fuvart (csak fuvarozás esetén!)
legfeljebb 30 perc várakozás díját,
hiba megállapítást és helyszíni hibaelhárítást (csak mobil szerviz esetén!)
(3.) (10.) 12.14. Alapdíj (Fuvarozás és Járműmentés esetén is!): Azoknál a teljesített Szolgáltatásoknál, ahol nem átalánydíjat kell alkalmazni, a teljesítés érdekében megtett oda-vissza útra alapdíjat és km díjat (üres és rakott fuvar esetén!) kell a hatályos tarifadíjtáblázat szerint elszámolni. Az alapdíj tartalmazza:- a telephelyen történő várakozást
- az egyszeri fel- és lerakást (csak fuvarozás esetén!)
- legfeljebb 30 perc várakozás díját.
- hiba megállapítást és helyszíni hibaelhárítást (csak mobil szerviz esetén!)
(4.) (11.) 12.15. Kilométer díjak (Fuvarozás és Járműmentés esetén is!): Az átalánydíjjal nem elszámolható Szolgáltatások esetén kell alkalmazni ezt a díjat. Egy alapdíjból és egy kilométerenként számítandó km díj összegéből áll. A kilométerenként számítandó gördülődíjat meg kell szorozni a megtett kilométerek számával. Ehhez kell hozzáadni az alapdíjat. Így kapjuk meg a kilométeres díjat, amelyre felszámolható az ÁFA (ÁFA körbe tartozó vállalkozások esetén). A km díjakat a szolgáltatások teljesítésekor ténylegesen megtett [MAK esetkiosztó elektronikus alkalmazásában vagy a MAK Call Centerén keresztül az Autómentőnek kiközvetített szolgáltatás fogadásakor, annak földrajzi pozíciójától (GPS) (ennek hiányában a telephelyétől) a mentés helyszínéig (üres km), majd - fuvar esetén a célállomásáig (rakott km)-, illetve az Autómentő telephelyéig (üres km)], és így elszámolt ún. összes km távolság km díja. A gördülő km-ek elszámolására a Google térkép alapján a legrövidebb útvonalra vonatkozó javaslat szerint kerül sor. Az előbbiek szerinti elszámolást befolyásoló rendkívüli helyzetről a Szolgáltatás során az Autómentőnek előzetesen kell tájékoztatnia a MAK-ot! A km díj összege nem lehet kevesebb, mint az átalánydíjas elszámolás szerinti díj, vagy mobil szerviz szolgáltatás esetén a sikertelen hibaelhárításkor az átalánydíj 50%-a.
5. 12.16. Várakozási óradíj (Fuvarozás és Járműmentés – kivéve mobil szerviz – esetén is!): A szolgáltatás közvetítésekor megadott helyszínen, vagy az Ügyfél által megjelölt más helyen (kizárólag hatósági intézkedés miatt) történő várakozás esetén fizetendő óradíj. A várakozási időt a fuvarlevélen /munkalapon (kizárólag hatósági intézkedés miatt) rögzíteni és az Ügyféllel vagy az Átvevővel igazoltatni kell. A várakozási óradíjat 30 percet meghaladó várakozás esetén minden megkezdett óra után kell felszámítani.
6. 12.17. A mentett járműnek a tárolási díja (Csak fuvarozás esetén alkalmazható!): A jármű őrzött tárolóba történő beszállítását követő 24 órás időszakok után számolható el a tároló helyen történő őrzésért a díjtáblázat szerinti összeggel felszámított díjjal. A tárolt járműért az Autómentő felel. 12.17.1. Tároló hely: Ahol az Ügyfél, rendőrség vagy az Autómentő megbízásából a mentett járművet bekerített, őrzött és értékmegőrző helyen, regisztrálva tárolják.
7. 12.18. Nehezített (csak darus emelővel végzett!) mentés egyszeri díja: A darus kiemelés - a közútról elérhető, közúton kívüli, darus felépítménnyel rendelkező járművel végzett mentés – ha a jármű közúton vagy annak padkáján, nehezen megközelíthető szilárd burkolatú felületen helyezkedik el (pl. árokban, szántásban, szakadékban, parkolóházban, parkolóban nehezen megközelíthető helyen, belső elzárt udvaron, kertben stb.). A nehezített mentés egyszeri díja egy beavatkozás során egyszer elszámolható átalánydíj. Ez az egyszeri díj csak darus felépítménnyel rendelkező eszköz bevetésekor számolható fel! A nehezített mentés díját csak normál átalánydíjas vagy alap+ km-es fuvardíjjal és közútról elérhető közúton kívüli mentés óradíjjal együtt lehet elszámolni. Elszámolása csak hitelt érdemlő dokumentált szolgáltatás esetén lehetséges (helyszíni fénykép és Ügyfél által aláírt munkalap/fuvarlevél!)
8. 12.19. Közútról elérhető közúton kívüli mentés óradíja: Közúton kívüli mentés esetén ez a díj a normál átalánydíjas vagy alap+ km fuvardíjon felül elszámolható! Amikor a szállítandó jármű nem a közúton vagy annak padkáján, valamint nem könnyen megközelíthető szilárd burkolatú felületen helyezkedik el, hanem árokban, árkon túl, szántásban, szakadékban, parkolóházban, stb. van, a mentés díját a jármű közútra történő visszavontatásának teljes időszükséglete alapján kell képezni. Az óradíjat minden megkezdett órára kell számítani a kiérkezést követően. A mentés tényét hitelt érdemlően dokumentálni kell a fuvarlevélen vagy a helyszínen készült jegyzőkönyvvel, és fotó-, illetve videófelvétellel. Minden esetben a munkalapot / számlát / fuvarlevelet alá kell íratni az Ügyféllel. Várhatóan sérüléssel járó mentést megelőzően szükséges az Ügyfél írásos beleegyező nyilatkozata és felelősségvállalása! A közúton kívüli mentést követő esetlegesen szükséges fuvar esetén a kilométeres fuvardíj csak a jármű felvételének helyszínétől a lerakás helyszínéig és vissza a telephelyig számolható el. Az alapdíj és a telephelytől az elakadás helyszínéig fuvarköltségek ismételten nem számolhatók el! Átalánydíjas fuvar esetén a közúton kívüli mentés óradíja + az átalánydíj összege a fuvardíj. Átalánydíjas és kilométeres fuvardíj együttesen nem számolható el! Közúton kívüli mentés óradíja nem számolható el helyszíni hibamegállapításra és hibaelhárításra (mobil szervizszolgáltatásokra)!
9. 12.20. Mobil szerviz (Fuvarozással kombináltan is elszámolható korlátozott elszámolással!): Az Autómentő mobil szervizszolgáltatása. Feladata a jármű menetkészségének helyreállítása. A helyszíni hibaelhárítás a fő darabok megbontására nem alkalmazható. Tilos az olyan megbontás és javítási tevékenység végzése a járművön, amelyet javítás után próbapadon kötelező ellenőrizni (fék, kormány, futómű, stb.). A Járműmentés keretében nyújtott mobil szervizszolgáltatás során a hiba elhárítása sikeres, ha a jármű a közlekedésben biztonságosan részt vehet és önerőből (szállítás vagy vontatás nélkül), további állagromlás nélkül legalább a legközelebbi szervizig biztonságosan el tud jutni akár sebességkorlátozás mellett is. Az Autómentő telephelyéről vagy tartózkodási helyéről való elindulásától a telephelyre vagy kiindulási helyére történő visszaérkezéséig tart. A Járműmentés a helyszínre vonulást, a mentést, a hiba megállapítását – és lehetőség szerinti elhárítását –, az ellenértékének beszedését és a telephelyre való visszavonulást foglalja magában. Az autómentő a beavatkozásról az Ügyfél által aláírt munkalapot és külön számlát köteles kiállítani! Amennyiben a helyszínen a hibaelhárítás sikertelen, úgy a mobil szervizszolgáltatási díjak 50%-a mellett a fuvardíjak is elszámolhatók az átalánydíj alkalmazásakor teljes átalánydíjon, kilométeres fuvardíj elszámolásakor az alapdíj nélkül a rakott távolságra [elakadás/felvétel helyszínétől célállomásig/lerakodás helyszínéig (pl. szerviz, tároló, jármű üzembentartójának vagy tulajdonosának saját telephelye stb.)] megfelelő díjkategória alkalmazásával.
  12.21.Személyek elszállításának pótdíja (+15%) (Csak fuvar esetén alkalmazható!): Átalánydíj vagy az alapdíj + kilométer díj +15%-a, amely csak 2 vagy több személy elszállítása esetén számolható el. Amennyiben a személyek elszállítására munkaidőn túl kerül sor, akkor a munkaidőn kívül alkalmazható pótdíjjal együtt elszámolható.
  12.22. Munkaidőn kívüli pótdíj (+25%) (Fuvarozás és mobil szerviz, valamint közútról elérhető közúton kívüli mentés esetén is!): Munkaszüneti napokon, vagy pihenőnapokon, vagy munkaidőn túli (éjszakai) időszakban alkalmazható pótdíj. Egyéb díjtételekre ez a pótdíj nem számítható fel (pl. tárolási díj, várakozási díj, nehezített (darus emelő) mentés, megszakított fuvar elszámolása díja, csatolt fuvar elszámolása díja, útdíjak elszámolása, parkoló díjak, személyek elszállításának díja stb.). Csak abban az esetben alkalmazható, ha a szolgáltatás kiközvetítése után az Autómentő beavatkozásának befejezése indokoltan a felsorolt három időszak valamelyikére esik. A munkaszüneti nap a hivatalos magyar állami ünnepnapok és a vasárnap. A pihenőnap a hétvége, kivéve, ha jogszabály szombatra munkanapot rendel el, amely esetben a szombat munkanapnak minősül. A munkaidőn túli (éjszakai) időszak 22.00-06.00 óráig tart. A pótdíj vagy munkaszüneti napra, vagy pihenőnapra vagy munkaidőn túli időszakra alkalmazható. Egy szolgáltatásnál a három időszak közül csak az egyik időszakra való hivatkozással, egy alkalommal számolható el pótdíjként akkor is, ha a munkaszüneti nap valamely pihenőnapra esik és/vagy a szolgáltatás munkaidőn túl történik.
  12.23. Ügyfél miatt meghiúsult szolgáltatás és elszámolása (Fuvarozás és Járműmentés esetén is!): A szolgáltatás az Autómentőnek fel nem róható okból nem jön létre. (Pl. az Ügyfél lemondja a szolgáltatást.) Az Autómentő jogosult a díjszabás mentett járműnek megfelelő díjkategóriában rögzített km díj, alapdíj, átalánydíj, továbbá (ha igényelték és igazolható a darus jármű kiállása) a nehezített mentés díj 60 %-ára. Ha a kiállás munkaidőn túl történt, akkor a munkaidőn kívüli pótdíj is alkalmazható! A MAK jelen pontban kikötött díj megfizetésére vonatkozó kötelezettsége kizárólag a díjszabás (A) Tarifái szerint közvetített Ügyfelekre vonatkozik! Nem tekinthető meghiúsult szolgáltatásnak, ha az Ügyfél vagy a Call Center a kiközvetítéstől számított 15 percen belül értesíti az Autómentőt a lemondásról, ha az Autómentő, vagy gépjárművének hibája folytán a szolgáltatást mással kell elvégeztetni, vagy az Autómentő nem érkezik az Ügyféllel közölt időpontig a helyszínre és a helyszínen az Ügyfél nem található. Azon Ügyfelek esetében, akik a MAK-kal, vagy szerződött Partnerével az igénybejelentést megelőzően jogviszonyban nem állnak, valamint a díjszabás (C) Tarifái szerint közvetített egyéb Ügyfelek (kivéve külföldi assistance-os ügyfelek) a szolgáltatás igénybevételének szándékától történő elállásuk esetén a MAK jelen pontban kikötött díj megfizetésére vonatkozó kötelezettsége nem áll fenn!
  12.24. Megszakított fuvar elszámolása (Csak fuvarozás esetén alkalmazható!): A fuvar megszakításának elszámolására kizárólag a Fuvaroztató kérésére végrehajtott megismételt fel- és lerakodás esetén, a közbeiktatott második és az azt követő valamennyi újabb szakasznál szakaszonként további egy (1) alapdíj és az összes kilométer díjának, valamint az esetleges várakozási díjnak az elszámolásával kerülhet sor. Átalánydíjas szállításnál minden továbbszállításnál az átalány díj 50%-a számolható el szakaszonként. Minden esetben előzetesen a MAK-kal egyeztetni és engedélyeztetni kell! Ennek elmulasztása esetén a MAK kiközvetítése szerinti fuvar díja kerül elszámolásra.
  12.25. Csatolt fuvar elszámolása (Csak fuvarozás esetén alkalmazható!): Csatolt fuvar esetén az utánfutó, lakókocsi, bérautó stb. helyszínről történő el- vagy kiszállításakor (egy jármű a platón, a másik szintén a platón vagy utánfutón, ill. emelővillán fuvarozva) a teljes fuvardíjra összesen a nettó fuvardíj + 25% számolható el.
  12.26. Útdíjak: Az autópálya/út/komp és alagút díjak: A csatolt eredeti számlabizonylatokkal igazolt és a Szolgáltatások teljesítéséhez indokoltan szükséges külföldi autópálya/út/komp -és alagút díjak a szolgáltatási díjon felül külön tételként kerülnek elszámolásra.. Belföldön a járműmentési és fuvarozási tarifák kalkulációjánál már figyelembe vételre kerültek az útdíjak, ezért azok külön tételként nem számolhatók el.
  12.27. Parkoló díj: Belföldön a járműmentési és fuvarozási tarifák kalkulációjánál már figyelembe vételre került a parkolási díj, ezért az külön tételként már nem számolható fel.